Ugratások, röptetések – lányok és sárkányok

Gyulát végtelenül hiú emberként ismerték, akit igencsak zavart a saját korosodása. Ez érthető, különösen akkor, ha valaki korábban kifejezetten sikeres volt a szebbik nem körében. Márpedig S. Gyula az volt.

Sz. Imre – rá jellemző módon – türelemmel várta azt a ziccert, amikor lecsaphat a megnyerő személyiségére oly büszke férfira. A leckéhez akkor jött el az idő, amikor egy csinos, fiatal és a rövidnél is kicsit kurtább szoknyás nő érkezett a hivatalukba.

Sz. Imre lemondó arccal közölte a lánnyal, hogy az ügye nagyon komplikált, sőt: páratlanul bonyolult, teljesen egyedi eljárást igényelne… de talán mégis akad megoldás. Ha valaki, akkor S. Gyula tud segíteni!! – Menjen fel hozzá, kisasszony és beszéljen vele! De ne feledje, ő sokat ad a kora iránti tiszteletre, és sajnos kicsit süket már. Ezért feltétlenül bácsizza, és beszéljen vele jó hangosan!

A lány tehát felment, és üvöltve gyulabácsizta a nők egykori bálványát. Gyula percekig döbbenten ült, majd aztán mégis feltette a kérdést, mire vélje ezt a stílust.

A „Megállj, Imre, te k…a gazember!” csatakiáltás a választól datálódik.

K. Gézának házsártos felesége volt. Mártika mindennapra tartogatott valami rettenetes jelenetet, amitől az ember vidáman ballagott haza a saját feleségéhez.

Egyszer, amikor Géza a gyerekkel épp sárkányt eregetett a réten, és amikor a papírcsoda a legmagasabban szállt, és amikor a legszebben kígyózott utána a farka, Sz. Imre így szólt hozzá: – Nem tudsz te sárkányt eregetni, Géza. – De mér mondasz ilyet, Imre? – Mert még mindig veled van Mártika…

Fotó: http://csodasnap.com