Kávészünet

A kávészünet éppen három évig jelentette az alkalmi szexet egy erre alkalmas szeretővel. Nappaliban, lépcsőfeljáróban, parkban, kertben, kerti asztalon, autóban, konyhaszéken, ruhában vagy anélkül, kávéval vagy anélkül.

Megismételhetetlen izgalommal készült az első hirtelen főzött kávé, a se nem presszó, se nem lötty. Olyanra sikerült a tiltott pásztoróra is. Innentől vágyta a lány a kávészüneteket, még jobban a vele járó érintéseket, a test és a lélek együttes és oly jóleső, bár néha igen sietős simogatásait. Az elhagyhatatlan esküvel – amit a titkos szeretők tesznek a jövőtlen kapcsolatok oltáránál –, hogy holtomiglan-holtodiglan senki se tudhatja, milyen sokat jelentenek egymásnak. Egyre jobbakat főzött, és már a férfi lélegzetvételéből tudta, milyen íze lesz az aznapi csóknak.

Az izgalmi állapotok és a magasfeszültségek törvénye szerint az állandóság nem jellemezheti az ilyen folyamatokat se. Így szabályszerűen ritkultak a kávészünetek, egyre több és több idő telt el a légyottok között. Szó és mindenféle indok nélkül. Míg el nem jött a legteljesebb szünet – az üres, nagy semmi, a befelé remegő nihil – a szüntelen várakozással.

Minden komoly böjt megtisztulást hozhat, testit, lelkit. Bár a lány nem gondolta, hogy élete egy spirituális átlényegüléshez érkezett el. Hiába ürült ki a lelketlen történetben. Vajon véges vége ez a kávészüneteknek? Vagy véggel bíró szünet a szünet…?