Karácsonyvárás

Egyszer volt, hol nem, az Óperenciás tengeren túl, de az Üveghegyen még innen, éppen egy ilyesféle városban talán, se nem kicsiben, se nem túl nagyban, volt egyszer egy kislány, aki vágyott nagyon a világba. Kedves, érzékeny lélek, csupa megfontoltság, odaadás, figyelem és türelem, csöndesség a zajban, göcögős nevetés, ha öröm éri és páratlan kedv mindenhez, ami megalkotható a határtalan képzelet által. Ilyen volt már akkor is a még valóban nagyon kicsinyke lány. És akik várták őt, egy egészen nagy család, apával, anyával, nagytestvérrel, nagyszülőkkel, nagybácsikkal, csak azt érezték, hogy mennyire hiányzik az életükből.

Az advent úgy telt, mint sok más házban a lakótelepen: gyertyák kerültek az asztalokra, a süteményes dobozokba mézeskalács, a szekrények mélyére pedig – ahol tényleg sötét van, és ahova nem érnek be se a gyertyák fényei, se a dolgos, rendrakós kezek, és csupa elfelejtett, félretett régi vagy haszontalan holmi sorakozik -, ajándékokat dugdostak a felnőttek. A készülődés izgalmas volt, mint mindig és mindenhol, ahol gyerek van. Hogy nyílik-e holnap újabb ablak az adventi naptárban? Honnan jönnek az édes illatok? Ki varázsolt az ablakra hópelyheket éjszaka? Hogy meg lehet-e enni az aranydiót? A december persze sokszor jóval több csodát tartogathat, mint amennyit várunk, és az igazi meglepetések nem mindig azok a titkok, amiket a szekrénybe rejtettek.

Az advent heteiben az anya igyekezett még többet befelé figyelni és lelassulni a lázas sürgés-forgás mellett. Várakozott. Csak a hasára kellett tennie a kezét, és tudta, hogy ez az ünnep, bárhogyan is telik majd, tökéletes lesz. A kislánynak pedig, aki nagyon vágyott a világba, mindennap elmondta az üzenetet, sokszor csak úgy, szavak nélkül, az érintésével, máskor meg csak gondolatban vagy a lélegzetvételén keresztül, hogy mennyire szereti, és hogy mennyire várja.

Egy ritka, fehér, hóeséses éjjelen, éppen egy nappal szenteste előtt az anya már tudta, hogy a készülődés véget ért. Belső békéből és a legtermészetesebb harmóniából született meg a kislány, hordozva magában az anyukája szavait. Feldíszített fenyő és gyertyák se voltak a kórházi szobában, mégis valósággá vált a legszebb történet.

Azóta sok év telt el, jöttek-mentek az ünnepek, karácsonyfákkal, újabb várakozásokkal, újabb meglepetésekkel és csodákkal. Csak az üzenet maradt ugyanaz.

kép: http://literirefiskola.hu/