És ment a lány

És ment a lány, bele az éjszakába. Feszült rajta a csillogó ruha, és az utána haladók örömmel követték szépen ringó, szemrevaló fenekét a sötétben.

Kisvártatva megjelent az első huszár, aztán a második, a harmadik, számolni sem lehetett a nyalka legényeket, akik csak úgy fél kézzel tartották a lovakat, és kopogott, kopogott a macskakő, amerre ment a lány a belváros utcáin. Még nagyobb lett a csodája, amikor megfordult. Jó estét, huszárok! – csengett a hangja, és a legények tudták, bizony, csak egyiküké lehet. A lány elnevette magát, hiszen ilyen este nemigen esik meg, csak egy az évszázadban.

A huszárok elszántan a kardjukhoz kaptak, egymásnak estek, villogtak a fegyverek, és nem telt bele fél óra, lekaszabolták egymást a sötétben, mind egy szálig.

A lány gondolt egyet, levetette szépen a fényes ruhát, és feldobta az égbe, hogy a következő lányok és a következő huszárok tisztán lássanak – ragyogó csillag lett belőle, a legformásabb égitest. Elindult hazafelé, csak már nem követte senki, hiszen nem láthatták a szépen ringó, szemrevaló fenekét a sötétben.