Bélának hívják

„Ma már senkit sem hívnak Bélának…” – ezzel nyitották ki Bélusnak a középiskola kapuját. Mimi rögtön a szívébe zárta a fiút, akinek hosszú kezei, seállású haja és kicsit bamba tekintete volt. A lány a szeme sarkából szerette figyelni, ahogy kikászálódik az iskolapadból, és a földet nézve indul lomhán kifelé, kezében a sztaniolpapíros, elmaradhatatlan szendviccsel. Titkon villámokat is küldött az idiótákra, akik unalmukban cikizték őt a zörgős csomagolmányok miatt. Bélus jó arc volt, bádogereszeket fotózott a szabadidejében, és amikor nem tűnt éppen álmosnak, kedves volt a mosolya.

Így lett, hogy a lány a nyulat – amely karácsonykor érkezett hozzájuk – végül Bélának nevezte el, de sosem szólította Bélusnak. Nem akart felesleges zavarokat a fejében. A nyuszi valójában kislány volt, mogyoróbarnás színű kis gombóc, kosorrú törpe, és az egyik füle sokáig felfelé, a másik lefelé állt. Béla jó arc volt, nagyon szívesen időzött a könyvespolc lexikonjai között vagy a sarokban, kóstolgatva a padló szegőlécét, és látványosan élvezte, amikor észreveszi valaki a tilosban.

Egyszer Mimi és a nyúl poszt lett egy közösségi oldalon, bár anyát senki sem kérte, hogy fotókat osztogasson meg róluk. És Mimit megtalálta a közösség.

– Istenem de édes!! 💓 szép vagyol Mimike 😘!!!!!

– Egyem a kis pofáját :)))

– Jaaaaaj ez milyen fullcukiiiiiiiiii 💓 💓 💓😍🐰💓 😍 😘 hogy hívják?

– Borsónak😍 💓 😘

Így csalta meg Bélust Mimi, mielőtt a fiú megkérdezte tőle, van-e kedve elkísérni őt a következő ereszfotózásra.