A révész

Volt egyszer egy nagy víz, aminek a két partja között folyamatosan jöttek-mentek az emberek, férfiak és nők. Mindenki a másik oldalra akart jutni. Oda, ahol boldogabb volt az élet.

Csak azt nem tudták biztosan, melyik a másik part. Ez abból látszott leginkább, hogy többen többször megtették az utat, saját jószántukból.

A lány is sokszor felszállt a tutajra, örült, hogy átviszi egy révész, és nagyon várta a megérkezéseket. Aztán egy idő után újra visszatért a partra, és kereste a tutajt a szemével. Sokszor megfogalmazta magának, milyen jó, hogy mindig van, aki átviszi.

Egyszer aztán felfigyelt rá, hogy jó ideje vízen van. Kicsit furcsállotta, miért nem ért még át. Aztán rájött. Révész lett belőle. Nem vette észre, mikor és hova lett a kormányos, hogyan lett egyszer csak egyedül a hidason. Talán mert a túlpartot figyelte. Eleinte félt, hogy örökre a vízen marad, de nem volt választása. Hozta-vitte az embereket. Volt, aki hosszabban időzött a hajóján, volt, aki csak fél lábbal lépett rá a fedélzet deszkájára, már ugrott is ki a szárazföldre.

Nem akart révész lenni, sosem vágyott rá. Most már úgy gondolja, hogy ez a legnagyobb adománya a sorsnak. Megszűnt a kényszer, hogy megérkezzen végre.